#5. fejezet

- Igen képzeld azt tervezem, szóval nagyon örülnék, ha ebben inkább segítenél, mintsem gátolnál. - kiabáltam ingerülten.

- Kevésbé lenne nekem kínos ez a beszélgetés, ha megpróbálnál kevésbé feszengeni.

- Rendben. - ültem le idegesen az íróasztalom mögé, majd beletúrtam hajamba, és türelmetlenül Tomra néztem, aki vette az adást, és leült elém.

- 15:00-kor a gyárukban elhelyezett bomba robbanni fog, nem sokkal azután, hogy megkezdik az értekezletüket. Akkora pusztítást fog végezni, hogy ami éppen a 100 méteres körzetében van, porrá válik. Felszereltek 4 térmegfigyelő kamerát, itt, itt, itt meg itt. - vett elő egy térképet az épületről, és megmutatta a kamerák helyeit. - A főnök ennek a kamerának a képét fogja nézni, de tilos, hogy a többiből is bármelyikben megpillantson, mert akkor esélytelen vagy. A többiek csak egy 5 perccel hamarabb fognak a helyszínre érni, hogy ők ezen a ponton nézhessék végig az akciójukat. - bökött rá egy másik pontra az alaprajzon. - Ha rajtuk át is jutnál, meg kell birkóznod a 8 biztonsági őrrel, akik minden kaput és folyosót fegyverrel őriznek. Ezt elnézve sajnálom, de azt hiszem lehetetlen bármit is tenned.

- Semmi sem lehetetlen. - néztem rá határozottan, ám ő annál bizonytalanabb volt. - Tudom, hogy mit kell tennem, de ehhez szükségem van a segítségedre.

- Mégpedig? - nézett rám értetlenül.

- Egy pillanat. - elfordultam tőle, és elővettem a telefonom. Tárcsáztam rajta Mary számát, majd miután lebeszéltem vele amit akartam, visszafordultam Tomhoz.

- Már nem azért mintha hallgatóztam volna, de jól értettem, hogy álarcot húzok? - nézett rám furcsán.

- Részben. Mary egész Európa legjobb sminkmestere. Ma délutánra a bőrömbe bújsz. Olyan maszkot csinál neked, hogy még én sem fogom tudni eldönteni, hogy tükörbe nézek-e, vagy klónoztak.

- Zseniális. Jobb terved nem volt? 

- Ne hisztizz már. Rosszabb vagy, mint egy nő.

- Ne sértegess, amikor neked segítek.

- Ömm... Már nem azért, de te nem érzed kötelességednek, hogy Lol-t megmentsd?

- De természetesen igen. - válaszolt.

- Akkor a helyedben csöndben maradnék, és hagynám, hogy egy délutánra ellenállhatatlanul jóképűvé varázsoljanak. - mosolyogtam rá büszkén.

- Hogyne haver. Álmodik a nyomor. - veregetett vállba.

***

– Még mindig nem értem, hogy mégis hogyan sikerülhetett a szánalmas terved. – hallottam a fülemben elhelyezett fülesben Tom nevetését. Őszintén szólva tényleg elég gyér terv volt, és Lol-ék túl profi rendszerrel rendelkeznek ahhoz, hogy a siker esélymutatója magasan álljon, ám most mégis itt kúszom a szellőző rendszerben. Valamit mégis nagyon profin csinálhatok.

-Semmi kétség Tom. Profinak születtem. Idő? – kérdeztem.

-14:50.- Jött a válasz. – Hol jársz?

-Mmm…5. forduló, már csak egy bal kanyar és ott vagyok.

-Siess haver. Necces lesz. – tudatta velem a helyzetem. Tényleg kockázatos volt. Nagyon is.

 De nem izgatott. Hogy miért? Mert semmi veszítenivalóm sincs. Csak nyerhetek.

 Ha kimentem Lol-t, megszabadulhatok Gutierezéktől, elmenekülhetek vele, mindent megmagyarázhatok neki.

 Ha nem sikerül, legalább nem csak Lol hal bele. Nem tudnék élni azzal a tudattal, hogy miattam sikerült megölniük. 

- Mindjárt ott vagyok. Sok sikert, hozd ki a csajt! - hallottam hangját, majd egy mély levegővétel után odakúsztam a szellőző végéhez. Egy rács választotta el a teremtől, melyben nagy bőszen beszélgettek egy ovális asztal körül. Éppen egy göndör fekete hajú karakteres magas férfi beszélt, látszódott rajta, hogy nagy tekintélye van az ebberek között, biztos voltam benne, hogy ő Alex. Még soha nem láttam, de az életemet tenném rá, hogy ő az. Mondjuk most nem hiszem, hogy ezzel sokat kockáztatnék. Mellette ült Lol, serényen figyelte Alex minden mozdulatát. Lol-nak rengeteget jelent Alex, mondhatni mindenkinél többet ér. Oké. Gyerünk Harry! Elővettem a telefonomat, majd írtam egy SMS-t Lol-nak, hogy nézzen fel, és maradjon csendben eszébe ne jusson jelenetet rendezni. Ez volt az első számú tervem, miszerint észre fogja venni, és onnantól könnyebb lesz. Szerencsére elkezdett az ölében matatni, pontosan tudtam, hogy a telefonját kereste. Pontosan szemben ült velem az asztal mögött. Döbbenten olvasta el üzenetét, majd hirtelen rám kapta tekintetét. Rémülten nézett, majd gyorsan elfordította fejét, eleget téve annak a kérésemnek, hogy ne rendezzen jelenetet. Ismét írtam neki egy SMS-t, hogy most azonnal kéreckedjen ki a mosdóba. Végigolvasta üzenetét, majd felállt az asztaltól.

- Alex kiszaladok a mosdóba. - pattant fel idegesen, majd utoljára rám pillantott, és kiviharzott a helységből. A női mosdó pontosan a tárgyalótermük mellett helyezkedett el, így pár métert kellett visszakúsznom.

- Tom mennyi az idő? 

- 14:54, Harry haladjatok, ha most nem indultok vége. - mondta, majd sietősen leemeltem a mosdó szellőzőrácsát, majd sietősen leugrottam. Ebben a pillanatban érkezett meg Lol.

- Idefigyelj Styles! - emelte fenyegetően ujjait, de nem hagytam, hogy befejezze, elkaptam kezét, és komolyan a szemeibe néztem.

- Azonnal velem kell jönnöd. Vészhelyzet van! 

- Persze Harold. Sikeresen átverlek, és már csak egy ilyen béna dumával tudsz előállni. Tűnj el! - nevetett az arcomba, majd hátat fordított, és az ajtó kilincséért nyúlt.

- Robban. - mondtam őt figyelve.

- Hogy mi tetszik? - fordult vissza hozzám kérdőn.

- Ha visszamész. Vége. - mondtam nyugodtságot színlelve, ő csak egy nagyot nyelve fürkészte arcomat arra várva, hogy folytatni fogom. - Velem kell jönnöd. 4 perced van elhagyni az épületet, hogy ne semmisüljön meg minden és mindenki a kis búvóhelyetek területén.

- Most csak viccelsz. - nézett rám keserűen.

- 15:00-kor robban a bomba, ha most nem jössz velem és hagyod el az épületet. - néztem rá teljes komolysággal. Nem akartam neki hazudni, de muszáj volt. Nem mondhattam neki, hogy Jaj Lol 3-kor robban az épület így is úgy is, én pedig itt vagyok a te szőke herceged, és jöttem, hogy megmentselek. Alex nélkül nem hagyta volna el a területet. Tudtam, hogy csak akkor fog velem jönni, ha azt hiszi, hogy a bomba miatta fog robbanni, és azzal, hogy elhagyja a raktárat Alexéknek segít.

- Rühellek Styles! - ordított rám, majd elkezdett bemászni a szellőzőbe. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy sikerülhet. 
*Lol szemszöge*
Egyszerűen ki tudtam volna nyírni Harryt. Fogalmam sem volt róla, hogy most csak szívat, vagy komolyan beszél. Túl komolynak tűnt ahhoz, hogy ne higgyek neki, és amikor mondta, hogy Alexéknak miattam eshet baja, nem érdekelt, hogy csak csapda, vagy igaza van, ki akartam menni innen. 
- Tom mennyi az idő?- hallottam meg az előttem kúszó Harry hangját. - Sietnünk kell Lol. - szólalt meg a göndör, majd kicsit gyorsabban kúsztunk. - Már csak 1 forduló, gyere! - adta az utasítást, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam utána eredtem. A kezeim rettenetesen fájtak, tudtam, hogy biztosan felsértettem több helyen is. Végre megláttam a szellőző végét. Harry könnyedén kiugrott, majd felnyújtotta a kezét, hogy segítsen lejönni. Most az egyszer elfogadtam, bár szívem szerint inkább pofon vágtam volna. Hazz segítségével lejutottam, és könnyedén sóhajtottam. Kijutottunk, most már nem lehet baj, de Harry idegesen szólt bele a mikrofonjába, amin nyilvánvalóan Tommal beszélt. Zseniális még Tom is, forgattam meg magamban a szemeimet.
-10? - kérdezte idegesen Harry maga elé, nyilván ezt is Tomnak szánta, de nem sok időm volt ezen gondolkodni, mert ebben a pillanatban megragadta a kezemet, és őrült gyorsasággal rohanni kezdett. 
- Mi van Harry? - üvöltöttem neki, de nem igen akarta abbahagyni a rohanást.
- Siess! - kiabált vissza, és ha még lehet még gyorsabban futottunk.
- Most! - egy alig hallható ordítást hallottam, ami Harry füleséből jött, és Tomas hangját fedeztem fel benne. Ebben a pillanatban Harry ugrott egy óriást, és engem is magával rántott, így landoltunk egymáson a fűben, majd egy óriási robbanás kíséretében felcsapó lángcsóvát láttam meg, és döbbenten kémleltem az össze-vissza repülő törmelékeket, melyeket csak egy-egy lángcafatnak láttam. Könnyes szemmel fordultam Harry felé, aki szintén a lángot bámulta. Könnyeim végiggördültek arcomon, melyek homályában néztem a narancssárga foltot. Őszintén szólva semmire nem gondoltam, mintha csak bámultam volna magam elé, mégis gondolataim tudták, hogy most mi is történik.